Olvasom a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslatot. A preambulumban szereplő alkotmányellenes (és ez még a legszelídebb jelző, ami eszembe jutott) kiszólást a TASZ elég alaposan szétszedte:
A tervezetben ez szerepel:
Mi, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjai, azok, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni…
A TASZ ezt írja:
Álljunk csak meg egy szóra! Nem figyeltünk eléggé, és átaludtunk volna valamit? A szekuláris Magyarországon vagyunk-e még, ahol az állam és az egyház, állam és vallás jól elkülönül? Amikor legutóbb néztük, az Alkotmány 60. szakaszának harmadik bekezdése így szólt: „A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik.“ Márpedig az elválasztva, az egy világos kifejezés (szemben pl. azzal a gondolattal, amely a politikai korrektség jegyében operálva „a történelem menetének más forrásokból való megértését“ dobja oda az ország és a képviselők ateista, politeista vagy a vallásossággal egyáltalán nem foglalkozó felének.)
Ha el van választva, akkor el van választva, nem? Miért fontos egy világi államban, hogy a képviselők mely része szerint Isten a történelem ura, és melyek szerint nem? Egyáltalán, miért kell egy szekularizált államban a jogalkotók vallásos történelemfelfogását hangsúlyosan kiemelni? Miért van jelentősége annak Trianon megítélésben, hogy valaki hisz-e vagy sem? Kínzó kérdés továbbá, hogy ha Isten a történelem ura, akkor nem kell-e a hívő embereknek, és a hívő képviselőknek magyarázat arra, vajon a történelem kizárólagos alakítója miért verte meg Magyarországot a Trianoni tragédiával?
De van itt más baj is. Az első az önáltatás. 1920. június 4., a magyar nemzet külső
hatalmak által előidézett igazságtalan és méltánytalan szétszaggattatása – írják. Tényleg csak mindenki más tehetett róla, mi nem? Biztos, hogy mindent megtettünk az ott élőkért, hogy jó legyen nekik a magyar korona fennhatósága alá tartozni? Elég lenne ennyi: a magyar nemzet méltánytalan szétszaggattatása.
A következő problémás szakasz: A Magyar Köztársaság Országgyűlése megállapítja, hogy a trianoni békediktátum által felvetett kérdések történelemből ismert eddigi megoldási kísérletei — mind az idegen hatalmak segítségével végrehajtott újabb határmódosítások, mind a nemzeti önazonosságnak a nemzetköziség ideológiája jegyében történt felszámolására irányuló törekvések — kudarcot vallottak.
Szeretném jelezni, hogy a legkomolyabb kísérlet a két világháború sebeinek begyógyítására még mindig folyamatban van, és nem vallott kudarcot. Úgy hívják, hogy Európai Unió, lánykori nevén Szén- és Acélközösség. Szerte Európában sok konfliktuson segített, és bár minden probléma még nem tűnt el, de ahol EU van, ott béke van. Szerbiában, Romániában nem kis részben az EU miatt könyebb magyarnak lenni, mint Trianon óta bármikor. Szlovákia az egyetlen kakukktojás, ahol a magyarhoz hasonló frusztrációk (bár megalapozatlanabbak de jobban kipörögtek) miatt válik egyre tarthatatlanabbá a magyarok helyzete. (Ki emlékszik már arra, amikor három magyar párt volt Szlovákiában, és amikor egy magyar választhatott magyar pártot politikai nézetei alapján is!)
Ezt a mondtatot (öt sor!) simán el kéne hagyni. A 2.§ többi része amúgy szinte teljesen rendben van. Az persze kérdéses, hogy az osztrák asszimilációs módszer (hagyjuk békén a burgerlandi magyarokat, éljenek szabadon, éljenek jól) is elítélendő-e. Mert Burgerlandban Burgenlandban már alig van magyar, csak sok magyar származású osztrák.
Fogalmi zavarban szenved a törvény. A Magyar Köztársaság Országgyűlése alapvetően a magyar állam polgáraiért tartozik felelősséggel. Ezeknek a polgároknak a legnagyobb csoportja a magyar nemzetiségűek, és magyar nemzetiségűek közül a legtöbben a Magyar Köztársaság állampolgára. A két csoport mégsem ugyanaz. A magyar jelenthet nemzeti-kulturális identitást és lehet jogi aspektusa. De ez két különböző jelentés. Nem kéne keverni. Amikor azt mondja a törvénytervezet, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése kötelességének tekinti arra inteni a nemzet ma élő tagjait és a jövendő nemzedékeket, hogy a trianoni békediktátum okozta nemzeti tragédiára mindörökké emlékezve, más nemzetek tagjaiban okkal sérelmeket keltő hibáinkat is számon tartva, s ezekből okulva, az elmúlt kilencven esztendő küzdelmeiben az összefogás példáiból, a nemzeti megújulás eredményeiből erőt mentve, a nemzeti összetartozás erősítésén munkálkodjanak, akkor bizony elköveti ezt a hibát. Aki nem munkálkodik ezen, az törvényt sért? Ha magyar nemzetiségű, de nem magyar állampolgár, akkor megsérti azt a törvényt, ami nem is érvényes rá nézve? És ha én tegnap elfelejtettem az összetartozás erősítésén munkálkodni, akkor mi lesz a büntetésem?
Az indoklásban szerepel egy kitétel: a magyarság számára Trianon a XX . század legnagyobb tragédiája. A XX. század tele volt nagy tragédiákkal. Nem kéne ezeket versenyeztetni és győztest hirdetni.
Ezen szakaszok elhagyásával, módosításával vagy pontosításával a szándék megőrzése mellett akár jó törvényt is lehetne alkotni.
Nincsenek illúzióim.