Alkotmánybíróságunk köztársasági elnökünkkel kart karba öltve újabb gyöngyszemmel gazdagította kis magyar valóságunk kincsestárát.

Szerintük ugyanis alkotmányellenes a távolságtartásról szóló törvény. Nem nagyon, csak pont annyira, hogy vissza lehessen dobni. Szerintük ugyanis az erőszak fogalma túl tágan értelmezhető a törvény alapján, és a hozzátartozó is bizonytalan. Védeni kell továbbá (szerintük) az erőszakot elkövető alapjogait, például a tulajdonhoz valót.

A törvény gyorssegítségként összesen 72 órára tartaná távol (nem előzetesben, nem börtönben, csak távol) azt, aki testileg vagy szellemileg bántaná gyermekét, házas- vagy élettársát, barátját vagy barátnőjét. Elképzelhető, hogy ez alatt a három nap alatt nem használhatná a bántalmazottal közös lakást. Ezzel szemben a másik fél megúszhat testi vagy pszihikai terrort, verést, verbális aggressziót, ami akár egy életre szóló sérülést is okozhat. Aránytalan, valóban.

Az Alkotmánybíróság Sólyom László kérdése alapján úgy döntött, hogy fontosabb a tulajdonhoz való jog, mint az emberi méltósághoz. Sólyom hosszasan értekezik arról, hogy kinek a felelőssége egy ilyen történet: a sértett legyen tisztában a jogaival (tiszta szerencse, hogy ezzel a törvénnyel nem kell vacakolnia), a barátok, rokonok, ismerősök és üzletfelek ne legyenek közönbösek egyetlen véraláfutás vagy kék folt láttán sem (hej, ha látnák Manókám lábszárát!). Persze jobb, ha Sólyom Lászlót nem hívja föl, mert onnét csak néhány bölcs tanácsot kaphat. A sértett persze legyen tisztában azzal is, hogy törvényi védelem híján leginkább csak elmenekülhet.

Volt már dolgom családon belüli erőszakkal, többször kértek segítséget tőlem, hogy mit lehet ilyenkor tenni. Minden esetben a legtöbb, amit tehettünk, a menekülés és a konspiráció megszervezése volt. Úgyhogy én a távoltartási törvény mellé javasolnék egy közeltartásit is, Sólyom Lászlót és az Alkotmánybíróságot zárjuk egy szobába azokkal, akiktől most miattuk nem lehet megvédei az áldozataikat.