Megnéztem valamelyik délelőtt a Bodiest. Most meg elolvastam György Péter írását a kiállításról. Illetve megpróbáltam. Ugyan az első bekezdésből konkrétan egy szót nem értettem, de nem csüggedtem. A végén legalább a szavakat fölfogtam.
Azt ugyan nem, hogy miért baj, ha valaki olyan témára épít üzleti vállalkozást, ami akár hasznára is válhat a befogadónak. Miért baj az, ha nekem megéri a jegy árát egy kiállítás , a kiállítónak is megéri, úgy, hogy az állam nem tesz hozzá egy árva kanyit sem.
És közben jó, amit látok. Értelmezhető, hatásos, de nem sokkoló. Érzéssel és tisztelettel kezelt testek, izgalmas metszetek, lenyűgöző installációk. Például egy kar, amiből csak az erek maradak meg.
Azt írja György Péter:
De egyre feltétlen jó ez a kiállítás. Arra, hogy világosan lássuk: milyen mélységes zavar is van abban a társadalomban, amelynek tagjai milliószám látogatják az ilyesfajta helyeket: templomok vagy múzeumok helyett.
Láttam én már I. Setit és II. Ramsest kiállítva múzeumban (hasonlítottak egymásra, végül is apja-fia), meg láttam én már levágott kezet templomban (állítólag Szent István királyé). Miért csak múzeumban vagy templomban lehessen ilyet csinálni?
Bodies
2008.06.11. 11:13 Pásztor Tibor
Szólj hozzá!
Címkék: bodies
A bejegyzés trackback címe:
https://pasztortibor.blog.hu/api/trackback/id/tr97514424
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
