Hét tálcával vittem, majdnem 300 szelet lett. A rendőrök vigyorogtak, de átengedtek két kordonon is a Pozsonyi úton, így egész jól tudtam parkolni egy sarokra a színpadtól. Amikor elkezdődött a szavalat, kerítettem pár markos legényt (van súlya a flódninak!), és nekiálltunk oszogatni. A pár ezer tüntető között pillanatok alatt elfogyott. Sokan mások is hoztak mindenféle sütit, boltit, házit, jobbnál jobbakat. Ment a kínálgatás, csipegetés, piknikhangulat.

Meghallgattam Schrödert, majd nekiindultam, hogy az utolsó tálcát átvigyem a náciknak. Többen közölték, hogy kedveltek, bátor vagyok, és kérdezték, hogy ki beszéljen a temetésemen. A két tüntető tömeget elválasztó dupla kordonon sajnos nem tudtam átjutni, nagyon szigorúak voltak a rendőrök, ezért a Tátra utca és a körút felé kerültem.

A Hollán Ernő és a körút sarkán ácsorgott 50-100 ember, de nem nagyon néztek ki nácinak, mint kiderült, a nagyobb része inkább csak érdeklődött, hogy mi ez. Volt, akinek magyarul, volt akinek angolul magyaráztam, hogy szélsőjobbosok tüntetnek, de a túloldalon tízszer ennyi antifasiszta van. Itt jött szembe a fél Reakció.

A Hollán torkolatában láthatósági mellényes gárdisták álltak szoros sorfalat, persze őket is végigkínáltam flódnival. Többen elfogadták, és nagy élvezettel fogyasztották. Kérdezgették, hogy mi ez, én meg mondtam, hogy a legfinomabb süti, és azért hoztam, hogy megtapasztalhassanak valami nagyon jót a zsidó kultúrából.

Átmentem a sorfalon, és a Hollán zsákutca részének közepéig mentem, de addigra elkapkodták az összeset, pedig a tömegig” el sem jutottam. Páran fölismertek, bár volt, aki azt kérdezte, hogy én vagyok-e a Pongrác. Mondtam, nem, hanem Pásztor, kiderült, hogy arra gondolt. Egy másik oroszul kérdezte, hogy Как тебя зовут? Mondtam, hogy Меня зовут Тибор. De hogy ezzel mit akart?

Végül visszaballagtam békésen a rendes emberek közé, remélve, hogy akik ettek a flódniból, elgondolkodnak azon, hogy akik ilyen finomat tudnak kitalálni, megcsinálni, azok talán mégsem lehetnek olyan rossz emberek.