Hogy lenyúztak, ó, én árva,
Elvittek az operába!
Lógott ott meg hód, nyest, menyét,
Ó, hogy utálom a zenét!

Romhányi József: Szamárfül, a nerc sírverse

Ahogy öregszem, meg ahogy operaházi zenész a szomszédom, elkezdtem operákat nézni. Az utolsó, amit láttam, a Xerxes volt, Kovalik Balázs rendezésében. (Itt van egy remek kritika róla.)

Kovalik Balázs az Operaház művészeti vezetője volt. Az új kurzus egyik első kirúgottja. Egy olyan ember, aki miatt érdemes operába menni, és aki miatt meg is szeretheti az ember az operát, mint műfajt. A Süddeutsche Zeitungnak nyilatkozott:

az új kultuszminiszter, aki május 29. óta van hivatalban, levélben tudatta az Operával, hogy Kovalik Balázs szerződését nem szabad meghosszabbítani. Hogy három hét hivatali idő után miért ez volt az első és legfontosabb dolga, azt tőle kéne megkérdezni.

A Fidesz egy ellenségképre építette politikáját. Ezek voltak a szocialisták. Immár kétharmados többségük van, a baloldal legyőzve, ideje új ellenséget keresni. Most a nyugati vállalatok, az amerikai befolyás és a zsidó pénz ellen harcolnak.

Németországban sokkal szabadabban szárnyalhatok a művészetben.  Bohémélet-rendezésem, amit itt, Münchenben nagyon dicsértek, Magyarországon nem csak éles bírálatban részesülne, de egyenesen elképzelhetetlen volna. Ott mindig meg kell kérdeznünk magunktól, mit szabad még, meddig fogadnak még el. Szabad-e a Kékszakállúnak, a nemzeti szupermacsónak a földre feküdnie? A Fidelióban Leonóra áriája alatt a színpadon átsétál egy idős asszony béke-zászlóval a kezében. Erre azonnal azt olvasom, Kovalik egy meleg aktivista.

Ha nem lesz többé lehetőségem ott dolgozni, el kell hagynom az országot.

Eddig Kovalik. És aki szerint az új ellenségről szóló gondolatmenet túlzás, az olvasson bele egy Xanax bevétele után a Fidesz hármas számú tagkönyvének vitriolos rosenbergezésébe.