Gondoltam, itten ugyan nincsenek, ezért átgurultam a Hollán Ernő utcába, hogy hátha éppen mindenki Kárpátia-jegyet vesz a Broadway-jegyirodában, hogy a náciknak ne maradjon. Befordulva a Budai Nagy Antal utcába, melegség öntötte el szívemet. A Budai Nagy Antal és a Hollán Ernő sarka zsúfolásig tele volt. Nagyjából 1:20 volt a nácik kontra nem nácik aránya.
Pár ismerőssel összefutottam (tulajdonképpen egész kevéssel), idétlenkedtünk, traccsoltunk, néha a rendőrök szóltak, hogy jön a troli, menjünk föl a járdára, akkor megpróbáltunk fölmenni. Megbeszéltük, hogy ki mit tud a Romantikus Erőszakról, és hogy tudjuk-e, hogy annak a frontembere a Hungarica énekese is. Most már ezt is tudjuk. Hallottunk élménybeszámolót Nemeskürthy Csabától az Oi-kor (nem biztos, hogy így írják) koncertjéről.
Aztán megérkeztek a kriptonácik, feketébe öltözve, árpádsávos kendőkkel. Kettes sorban fölfejlődve, lépést tartva. Szánalmasak voltak. Megpróbáltak eljutni a boltig, de hosszú volt a sor, és hamar föladták. A tömeg „nácik haza” kiáltással és nagy tapssal üdvözölte a hátraarcot, a kriptonácik kemény, de kevésnek bizonyult „itthon vagyunk”-kal válaszoltak. Azt is kiabálták, hogy hazátlanok takarodjatok, meg hogy hazaárulók, csak azt nem tudom, hogy egy hazátlan hazaáruló mit árul?! Egyszer elment egy gójmotor is, szerintem Suzuki Intruder volt, ami persze japán motorként lehet gój.
5 körül azt mondták, hogy ez egy illegális megmozdulás, és oszoljunk, én meg törvénytisztelő állampolgárként fölültem a biciklimre, és oszlásnak indultam. Úgy hallottam, nem voltak ezzel így sokan, mert a Szent István körúton egy csomó szirénázó rendőrautó jött velem szembe. Az oszlatásról lemaradtam, de állítólag viszonylag békés volt.
U.i.: most látom, hogy az Index szerint is csak fideszes és szdsz-es politikusok voltak ott, viszont az alábbi képen ott van a biciklim a bal szélen:
