Tegnap a Köztársaság térről, budapesti elnökségi ülés után elindultam hazafelé. Útközben összefutottam jópár biciklis cimborával, akik nagyjából arra mentek, amerre én is akartam, úgyhogy velük tartottam egy darabon. Mire észbekaptam, már rengetegen voltunk. Próbáltunk a lehetőségekhez képest szabályosan haladni, de ez nem volt egyszerű, mindenesetre mindenki nagyon figyelt a közlekedés egyéb szereplőire, elengedtünk a gyalogosokat, a villamost az Oktogonon, a buszt a Rákóczi úton, a mentőt az Alagútban.

A hangulat is nagyon jó volt, csilingeltünk, mosolyogtunk, a szembejövő autósok pedig szintén dudáltak és mosolyogtak. A Lánchídon egy esküvői menet jött szembe (autóban ülve), ott aztán volt nagy örömködés.

A Roosevelt téren csatlakozott a kerékpárral közlekedőkhöz pár rendőrautó, akik villogóval békésen haladtak a sor végén, segítve a biztonságos közlekedést.

Aztán az Attila úton elkezdődtek az izgalmak, amiről a Kerékagy is beszámolt. Az egyik rendőrautó elindult a sor mögül, és keresztülvijjogott a biciklizőkön. Közben egy másik a mi oldalunkon, de szembe velünk szirénázva közeledett. Aggódtunk is, hogy frontálisan összekoccannak, de végül egymás mellé soroltak, ezzel gyakorlatilag teljesen elfoglalva a Moszkva tér felé haladó sávot.

Az Attila útról már bekanyarodtam a Vérmező felé, amikor valaki mondta, hogy hátrább a rendőrök nekiálltak igazoltatni. Visszamentem, hátha kell valamit segíteni. Szintén utólag érkezett Simon Éva, a TASZ jogásza. A rendőrök amúgy udvariasan igazoltattak mindenkit, ellenőrizték a kerékpárok világítását, kérdésemre nyilatkoztak arról, hogy nem indítanak ellenem eljárást (úgy tudom, a többiek ellen sem), majd mindenki távozott.

Tanulság legföljebb annyi, hogy mindenkinek föl kell készülnie arra, hogy egyre többen és többen akarnak kerékpárral közlekedni a városban, ehhez pedig hozzá kell igazítani a jogszabályokat, és a közlekedés minden szereplőjének a gondolkodását.