A barátom, Yael, írt megint. Alább a levele és egy gyors fordítás, de még idelinkelem, hogy Izrael egyoldalúan tűzszünetet hirdetett, a Hamasz viszont folytatni akarja a harcot. Inkább nem is mondok semmit, olvassátok Yaelt.
I came back from Beer-Sheva safe and sound, thank god.
The city looks empty. No one on the streets, almost no car passing by, even no waiting line at the bank. I needed to go there to take care of few things, so I did. I was sitting in front of the clerk (a nice man in his 50's) asking him about the war, telling him how nervous I am, when suddenly the alarm goes on. I looked at him amazed by the coincident and scared by the situation. He was surprisingly calm telling me that we quickly have to go to the bomb shelter (a tiny room inside the bank). The people around us ran as fast as they can looking anxious and fearful (I guess I looked the same). We waited over there for few minutes and all I could think about was how lucky I am to be here in a shelter with this nice clerk and not all by myself walking on the street. No doubt about it, I've never been so happy being in a bank.
The minutes passed and it was time for me to leave the bank and go to the University, a 7 minutes walk, but I just couldn't do it. I was too scared to go outside. I waited in there for a little bit telling myself that god is with me and then thanked the nice man, opened the door and went out.
While I was walking I kept on looking around me for hiding places, and when there was nothing around I was going over in my head how I would lay down on the ground with my hands protecting my head in case of another alarm. The truth is I wasn't quite sure I'll have the guts to actually do it - you have to admit that it is pretty embarrassing to lay down on the street in the middle of the day :)
It's weird how all of a sudden you pay attention to things you never thought about. Everything sounds like an alarm: a wind blow, a bus stopping, a child crying, you are always ready.
I came to Beer-Sheva for only few hours.
I heard only one alarm.
I can't even imagine how the people in Sderot must feel.
[Visszatértem Beer Shevából, megúsztam szárazon, hála az égnek.
A város kihalt. Nincs senki az utcákon, nem járnak az autók, nincs sor még a bankban sem. El kellett intéznem pár dolgot, ültem az ügyintézővel szemben (kedves, 50-es férfi), kérdeztem őt a háborúról, mondtam neki, hogy mennyire ideges vagyok, amikor megszólalt a sziréna. Az egybeesés miatt hökkenten, a helyzet miatt ijedten néztem rá. Meglepően nyugodt volt, és mondta, hogy gyorsan az óvóhelyre kell mennem (egy apró helyiség a bankon belül). Az emberek körülöttünk rohantak, ahogy bírtak, nyugtalannak és aggódónak tűntek (nyilván én is). Múltak a percek, én meg arra gondoltam közben, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy egy óvóhelyen vagyok ezzel az ügyintézővel, nem pedig egyedül kóválygok az utcán. Semmi kétség, még sosem voltam ilyen boldog, hogy egy bankfiókban lehetek.
Kicsit később indulnom kellett volna az egyetemre, ami 7 percre van gyalog, de képtelen voltam nekivágni. Túlságosan féltem ahhoz, hogy kimenjek. Győzködtem magamat, hogy az Úr velem van, köszönetet mondtam az ügyintézőnek, és kiléptem.
Végig az úton búvóhelyeket kerestem magam körül, és amikor egyet sem láttam, azon fantáziáltam, hogy hogyan fogok a fejemet fogva a földön hasalni egy újabb bombariadó alatt. Igazából nem biztos, hogy lett volna merszem megtenni, nagyon kínos fényes nappal feküdni az út közepén. :)
Fura, hogy hirtelen elkezd az ember olyan hangokra figyelni, amikre eddig soha. Minden szirénának tűnik: a szél, busz fékcsikorgása, gyereksírás, az ember meg már futna.
Pár órát voltam csak Beer Shevában.
Összesen egy riadót hallottam.
El sem tudom képzelni, az emberek Sderotban hogyan élnek.]
